Gyors növésű, átlagosan 10-, de akár 20 m magasságot is elérő fás szárú növény, mely terebélyes, szabálytalan alakú, laza, nem egyenletesen sűrű koronát fejleszt. A fiatal példányok törzse egyenes, az idősebbeké csavarodott, a jellegzetesen sárgás, narancsbarnás színezetű, barázdás kérge rostosan leváló. Olajbarna ágai tövisesek: a legfeljebb 3 cm hosszú tövisek friss hajtásokon a levélhónaljakban pálhatövisként nőnek, később a szárral együtt elfásodnak.
Váltakozó állású levelei rövid nyelűek, a levéllemezek 5–12 cm hosszúak, hosszúkás-tojásdad alakúak, ép szélűek, színoldaluk sima, olajzöld színű, fénylő, fonákuk gyengén érdes, kissé sötétebb és matt. A levélváll ék alakú vagy lekerekített, a levélcsúcs hosszan kihegyezett.
Kétlaki növény, azaz egy egyeden csak egyivarú (azaz vagy csak hím, vagy csak női ivarú) virágok fejlődnek. A kis méretű porzós virágok, négytagú lepelkörrel rendelkeznek, négyporzósak, s a hajtások tövén csüngő fürtvirágzatokat alkotnak. A termős virágok hosszú, vékony bibéjűek, s rövid kocsányokon lógó, a közös vackokon jellegzetesen gömb alakú, ernyőszerű virágzatokba csoportosulnak, melyek a termők bibéinek köszönhetően puha bojtoknak tűnnek.
A megtermékenyülést követően a termős virágzat tengelye, illetve virágainak takarólevelei fokozatosan meghúsosodnak és mozaikszerűen egymás mellé záródnak, létrehozva a 10–15 cm átmérőjű, kemény, ráncos felületű, a korábbi virágzathoz hasonlóan szabálytalanul gömb alakú terméságazatot, mely eleinte zöld, később éretten sárgászöld, illetve narancsszínű, s messziről nézve ráncos, éretlen narancshoz hasonlít (narancseper, oszázsnarancs). A növény kétlakisága miatt a „termések” értelemszerűen csak a női ivarú egyedeken találhatók meg, a hím ivarúakon nem. Ez az epertermés egyrészt összetett (csoportos) termés, mivel több aszmagtermés alkotja, másrészt áltermés, mivel a termőn kívül a virág takarólevelei is részt vesznek egy-egy aszmagtermés kialakításában.
Terméságazata ugyan nem mérgező, de élvezhetetlen íze miatt emberi fogyasztásra alkalmatlan. A ma élő állatok sem igen fogyasztják, azonban egyes kutatók úgy vélik, hogy a kihalt, nagy termetű emlősök (például a mammutok) megették.
Fája morint és maklurint tartalmaz. Terméságazatát vagy levelétmegvágva tejfehér nedvet ereszt, mely idővel ragadóssá válik.
Az enyhe éghajlatot kedveli, a fagyra fiatalkorában érzékeny. Könnyen kivadul, az elhagyott kertekben és romokon gyorsan elterjed.
Magyarországon főleg parkokban találkozhatunk vele. 2011-ben úgy tartották, hogy a Margit-sziget legidősebb fája egy akkor mintegy 210 éves narancseperfa.
Cikcakkos ágai, mutatós virágai és termései, továbbá ősszel szépen sárgálló lombozata miatt kedvelt dísznövény kertekben, parkokban, Magyarországon is. Gyakran ültetik sorfának, vagy mezőket védő szélfogó erdősávokba. A belőle ültetett sövény a növény tövises ágai miatt védő szerepet is betölt.
Élénksárga, narancssárga színű, kemény, rugalmas és tartós fájából korábban az észak-amerikai indiánok hajóorrokat, íjakat és egyéb eszközöket készítettek, manapság a faiparban inkább szerszámfaként hasznosítják, illetve vasúti talpfa és kerítésléc készül belőle.
Festőnövényként is számon tartják: már az indiánok is használták a fájából kivonható sárga festékanyagot. Korábban gyapjút és pamutot festettek vele, emiatt különféle elnevezésekkel illették: sárgafa, sárga brazíliai fa, fustikfa, fustelfa, fisetfa.
Eperterméséből próbálnak lisztet, illetve egyéb élelmiszert készíteni.
Szárazon nagyon jó tűzifa.
A Maclura nemzetség egyetlen faja, de a Cudrania nemzetség fajaival hibrideket képez (egyes botanikusok leírnak Maclura sensu lato nemzetséget, amibe a Cudrania és néhány más nemzetség is beletartozik).
