Kis segítség élőhelyi talajokhoz hasonló, fiziológiailag optimális ültetőközegek összeállításához.
Írta: Vasas István Alsózsolca
Kritika, észrevétel, segítség esetén: anapsida@gmail.com
A pozsgások tartási, élőhelyi körülményeiről úgy általában egyre többet tudunk. Azért csak úgy általában, mert van néhány olyan körülmény, melynél igencsak hiányosak az információk. Ezek közé tartozik az élőhelyi talaj és a használható ültető közeg. Még akkor is, ha ismert, hogy min él az adott taxon, gyakran óriási a fejetlenség, gyakoriak a tévhitek, az élőhelyi talaj és az ültetőközeg tulajdonságaira vonatkozóan. Így alakulhatott ki, például a savanyú bazalt, vagy a káros mésztartalom legendája, annak ellenére, hogy a bazalt erősen bázikus, a pozsgások jelentős része pedig mészkövön él. Ezen fejetlenség hatására jó egy éve írtam ismerőseimnek egy rövid összefoglalót az alapvető kőzetfajták tulajdonságairól. Mivel ez nem volt teljesen érthető, így megszületett a mostani már több embernek szóló írásom, melyben igyekszem bővebben kifejteni a témát.
Ezzel elsősorban hozzám hasonlóan kezdő, kis és közepes gyűjteménnyel rendelkezőkhöz szólok, azonban remélhetőleg a tapasztalt, nagy gyűjtőknek is tudok újat mondani. Mivel ők (ti) jobbára hobbisták és nem szakemberek, ezért nem a 100%-os tudományos korrekcióra törekedtem, hanem a teljes közérthetőségre. Ha e miatt kissé „szájbarágósra”, önismétlőre sikeredett volna, elnézést kérek.
Megjegyzem: nem célom több évtizedes eredmények kétségbe vonása. Számos módszer létezik, melyekből ez csak az egyik. Ennek megfelelően a növényeket nem így kell, hanem így lehet tartani. Ha valakinek más vált be, azon vétek lenne változtatni. Igyekeztem, hogy az érveket pro és kontra is felsoroljam, de írásom, természetesen, a saját nézőpontomat tükrözi leginkább.
Akkor csapjunk is bele:
Min élnek a pozsgások?
Szárazságtűrő, szukkulens növények a Világ majd minden táján, igen sok különböző élőhelyen előfordulnak. Ennek megfelelően számos a talajaik félesége is. A leggyakoribb típusok:
Sokszor hallom, hogy a kaktuszok sivatagi növények. Ez már azért is marhaság, mert a sivatagok azért sivatagok, hogy nincsenek bennük növények. Az itt élő fajok száma csekély. Többségüket kényesnek tartják, sokszor kuriózumoknak számítanak. Ilyenek, pl. az Andok nyugati oldalán élők.
Epifiták: Szintén kis számú, de gyűjteményekben gyakori csoport. Jó néhány taxon teljesen a talajtól függetlenül tenyészik pl szürke Tilladsiák (érofitonok). A többi fák, vagy más nagy méretű növény, elágazásainál felgyűlt szerves anyagban. Ilyenek az Epiphyllumok, Sclumbergerák, Hatiorák stb.
Litofiták: Átmeneti kategória az epifiták és törmeléklakók között. Mindkét csoport tagjai előfordulnak tisztán az alapkőzeten vagy annak repedéseiben felgyűlt anyagban. Tipikus képviselői ritkák. Ilyen néhány Tillandsia faj.
A félsivatagok nevüket onnan kapták, hogy növényzettel való borításuk nem teljes. A víz időszakosan még sok is lehet, akár el is lehetnek árasztva. Viszonylag nagy kiterjedésűek. A talajuk világos, szerves anyagban szegény (<1%), de evaporitokban, vagyis bepárlódott ásványi sókban gazdag. Ritkán előfordulhat, hogy laterit talajúak, de ehhez általában a csapadékösszeg nem elég. Dominál a porfrakció, de gyakori a száraz agyag, homok, kavics is. A kémhatás többnyire enyhén savanyú, homoktalajoknál erősen savanyú. Nagyobb mértékű bepárlódás esetén lúgossá válhat (pl: gipsz). Bokros vegetáció a jellemző. Ilyen helyeken élnek az Opuntiák, Agavék, nagy méretű Cereidák, bokros kristályvirágfélék stb. Itt él a legnagyobb mennyiségű növény (produkcióra nézve).
Mammillaria formosa microthele
Edafikusan száraz területekről vagy lefolyik a víz, vagy keresztülszivárog rajtuk. Többnyire kis vagy közepes kiterjedésűek. Gyakran csak egy nagyobb sziklát, sziklafalat jelentenek. Sokszor olyan helyeken fordulnak elő, ahol a csapadék viszonylag sok, a klimaxtársulás (záróvegetáció), valamilyen fás közösség. Mindig az alapkőzet tulajdonságai dominálnak: sziklás, törmelékes, néha kavicsos ún. „váztalajok”. A kémhatás, tápanyag szolgáltató képesség erősen változó lehet. Gyakran maga a csupasz alakőzet jelenti a talajt. Az ásványi anyag tartalom többnyire magas, szerves anyag akár nulla. Felszín közelében, felső gyökérzónában, vízfelgyűlés és só felhalmozódás soha nincsen! A fajok többsége domb- vagy hegyvidéki, de a karsztfennsíkokon és lávafolyásokon élők is gyakoriak. Ilyenek az eurázsiai fajok többsége Sempervivum, Orostachys, Jovibarba, a letörpülő növények Rebutia, az ablakos növények Conophytum, Lithops, Haworthia, a legtöbb „szőrös” növény Tephrocactus, Espostoa, Oreocereus stb. Fragmentáltságuk miatt, itt él a fajok jelentős többsége, ún. evolúciós gócpontok. Gyakoriak az ultraszelektív közegek. Ultraszelektív minden olyan közeg, mely speciális alkalmazkodást kíván meg a taxontól. Növényzetükkel jellemezni is lehet őket, mivel többnyire nem fordulnak elő máshol. Tipikusan ilyenek pl. a gipsz, vak szikek, tőzegmohalápok, de a jobban málló, mint oldódó kőzetek is. Hazánkban erre jó példa a dolomit, de a Rigi által nemrég említett Melocactus guitartii élőhely, a piroxénandezit is.
(Ezen besorolások között mindenféle átmenetek előfordulnak.)
Tulajdonságok. Alapok. Avagy milyen a talaj?
A talaj a növények számára nem csak élőhely, de tápanyag- és vízszolgáltató közeg, ennél fogva nem csak fizikai, de kémiai környezetet is jelent. Ezek mérésére szolgál néhány általánosan használt fogalom.
Szemcseösszetétel: Egyszerű nagyságbeli besorolás. A szemcsék méretével általában nő a vízvezető képesség, levegőzöttség, míg csökken a víz- és tápanyag-raktározó képesség. Elnevezésük az uralkodó frakció szerint.
Hazaiak közül számunkra legkedvezőbb a kavicsos, homokos típus. Otthoni földünk meghatározásának legegyszerűbb módja, ha nedvesen meggyúrjuk a talajt, majd hagyjuk kiszáradni. Minél könnyebben szétesik, minél könnyebben szétmorzsolható, annál durvább anyaggal van dolgunk.
Nemrég, magokat rendeltem és megkérdeztem a gyűjtőt, hogy milyen talajt javasol. A válasz az volt, hogy legjobb a kerti homok. Nos nálunk a kiszáradt „jó kerti homok” rögeivel agyon lehet verni egy embert. Ebből is látszik, hogy sajnos hazánkban nem minden talaj alkalmas szukkulenták termesztésére. Egy próbát azonban mindenképp megér, hisz ez már készen van (már ha nem panelban lakunk), nem kell fizetni érte.
Zúzalékoknál természetesen más a helyzet, hisz ezek már meg sem gyúrhatóak. Ezeknél az a méret az ideális, ami már nem cementálódik keménnyé, de még tartja a szerkezetét. Gránitnál ez 0.2-3 mm, míg riolitnál 1-10 mm között van. Kémiai összetételre nézve a kettő megegyezik, de a porozitásuk, tápanyag szolgáltató képességük fényévekre van egymástól. Cementálódást általában elkerülhetjük, ha egy normál szúnyoghálóval (1mm) átszitáljuk a közeget. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a rómaiak a betonba porrá őrölt savanyú tufát tettek cement helyett és az ebből készült építmények némelyike még mindig áll (pl. Colosseum).
Üledékes kőzetekből a mosott osztályozott folyami kavicsok használata javasolt. Én az általános 0,1-es homok helyett 0,4-est használok. Az ennél durvábbakban nincs összetartó erő, mozgatás esetén nem tartják a formájukat, őrölik a gyökérzetet. A finomabb viszont még gyakran hajlamos a bedöglésre illetve a cserépből való kifolyásra. A 0,5 mm-esnél kisebb szemcséket is tartalmazó (poros) ún. bányahomokok használatát mindenképp kerülendőnek tartom.
| 20cm< | Tömb görgeteg |
| 2mm-20cm | Kavics törmelék |
| 0,02-2mm | Homok |
| 0,002-0,02 | Kőzetliszt iszap vályog |
| 0,002> | Agyag nehézagyag |
Szerkezet, tömörödöttség: Függ az egyes szemcsék méretétől, az őket ragasztó anyag típusától. Legkedvezőbb morzsás szerkezetet ad, a meszes, humuszos, márga, legkedvezőtlenebb kenődőt: a szikes, agyagos. Számunkra legjobbak a humuszos homok, esetleg vályog és a törmeléktalajok. Kerti talajokba, kertbe való ültetéskor van jelentősége, mert szerkezet nélküli talajokon könnyen megáll a víz.
Mállással szembeni ellenálló képesség: Mennyire tartja meg a formáját fizikai, kémiai behatásokkal szemben. Leginkább tárolásnál kell figyelembe venni. A tufák nedvesség hatására összeállásra hajlamosak, míg pl. a bazalt szabályosan korrodálódik. Ültetőközegek esetében viszonylag kicsi a jeltősége, hiszen a növény nem szokott annyi időt egy cserépben tölteni, hogy a mállás végbemehessen. Azt érdemes azonban tudni, hogy a természetben a mállott anyag mit jelent. A magas Si-tartalmú, savanyú kőzetek ellenállóbbak, ezért a végtermék többnyire kvarc. Ez mindenképp igaz hidegebb éghajlaton, így a hazai mérsékelt, nedves kontinentálison is. Azonban meleg, trópusi körülmények között inkább az Al az, mely helyben marad, míg a Si oldatba megy és kimosódik. Ez eredményezi az alkalikus, trópusi vörösföldeket, leteriteket, újabb nevükön plintiteket.
Ugyanakkor a mállékonysággal, porozitással összefüggésben van az is, mennyire meghatározó a közeg a kémiai tulajdonságok tekintetében. Ennek megfelelően a lösz, tufák erősen meghatározók, míg a kvarc inkább öntözővíz domináns.
Kationmegkötő képesség: A tápanyagok jellemzően ionokként vannak jelen a talajban, így gyakorlatilag a tápanyag megkötő- raktározó képességet jelenti. Értéke a kémiai összetételtől és a felületnagyságtól függ. Szemcsenagyság növekedésével általában csökken. Kivételt képeznek a nagy belső felülettel rendelkező anyagok, ahol durva anyagnál is viszonylag nagy értéket kapunk. Ilyenek pl. a vulkáni tufák és a humuszanyagok. Jelölése T. Mértékegysége mgeé (milligramm egyenérték per 100 gramm)
Duzzadóképesség, vízmegkötő képesség: Magyarázatra nem szorul, így csak két dolgot jegyeznék meg. Agyagok esetében a duzzadóképesség szoros összefüggésben van vízfelvétellel. A nyáron erősen berepedező talajok ilyen erősen duzzadó agyagok jelenlétére utalnak, ezért használatukat mindenképp kerülni kell. Nem egészen ugyanez a helyzet a szerves anyagoknál, melyek erősebben kötik a vizet, azonban duzzadásra nem hajlamosak, így sokkal nehezebben döglenek be. Van ez annak ellenére, hogy még a legnagyobb duzzadóképességű agyagok víztatása is nagyságrendekkel elmarad a rosszabb minőségű szerves anyagokétól.
Szerves anyag tartalom: Ez a köznapi értelemben annyit takar, hogy mennyi komposztot adunk a közeghez. Valójában persze a komposzt, is csak részben áll szerves anyagból. Ennek megfelelően, egy tudományos leírásban szereplő szám jóval alacsonyabb, mint amit laikusként várnánk. Például hazai váztalajok esetén 1%, míg szántóföldieknél 5% körüli a humusztartalom. 20% felett már szerves talajokról beszélünk.
pH: Talán az egyik legfontosabb és leginkább félreértett tulajdonság. Bár egyre több helyen feltüntetik, kevesen szokták tudni mire jó. Jelentősége abból áll, hogy sok tápelem vegyértékváltó, oldhatósága függ a kémhatástól, tehát azonos relatív mennyiség mellett, pH tartományonként más-más koncentrációban vannak jelen a talajoldatban. Már pedig a növények kizárólag az oldott formában jelen lévő anyagok felvételére képesek. A tápelemek vegyületei savanyú kémhatásnál jellemzően jobban oldódnak, mint bázikusnál. Ebből következik, hogy ha egy meszes, bázikus közeghez alkalmazkodott taxont savanyúra teszünk, gyakorlatilag megmérgezzük. Egy savanyúhoz alkalmazkodott bázikus talajon, viszont a lassú éhenhalásnak néz elébe. A pH optimális beállítása azért is nehéz, mert az nem csak a használt anyagok, de azok aprózódottságának és pufferképességének megfelelően, a víz és az élőlények módosító hatásaitól is függ. A növények légzésükkel (szénsav), és anyagfelvételük ellensúlyozására szolgáló hidrogénion leadásukkal, maguk is savanyítják a talajt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tápszereknek is van módosító hatása. Egy részük savasan vagy lúgosan hidrolizál (oldódik). Pl. (NH4)2SO4+H2O à NH4OH+H2SO4 (kénsav). Más részük semleges, de a növény felveszi a tápiont a vegyületből és helyette hidrogén- vagy hidrokarbonát iont ad le. Ez a jelenség különösen többféle tápoldat használatakor okozhat kellemetlen meglepetéseket. A megváltozó pH-val, egyes eddig a közegben deponálódott anyagok felszabadulhatnak (oldatba mehetnek) és torzulásokat, vagy más nem várt furcsaságokat okozhatnak.
Talajtípusok
Nincs talaj az epifitáknál, egyes litofitáknál és a vízkultúrás növényeknél. A tereptárgyon élőkről már beszéltem, azt hiszem fölösleges ragozni a dolgot. A vízkultúra már egy speciális eset. Általános tévhit, hogy a szukkulens növények nem szeretik a sok vizet, de ez nem igaz. Minden növény szereti a vizet! A szárazságtűrő növények a gyökérzónában fellépő levegőtlenséget viselik nehezen. Igaz, ez többnyire a talaj víztartalmával van összefüggésben, hiszen ha a víz kiszorítja a levegőt, gyorsan bekövetkezik a befülledés. A vízkultúra ezt kerüli ki azzal, hogy a gyökér valamilyen műtermékben rögzülve (műanyag, kerámiagolyó stb.), bomló szerves anyag nélkül, közvetlenül a friss vízből veheti fel a tápanyagokat. Szerves anyag nélkül a víz oxigén tartalmát csak a gyökérlégzés használja. Megfelelően nagy, vagy mozgásban lévő víztér esetén a levegőztetés folyamatos, így nem alakulhatnak ki anaerob körülmények. Azonban még így is figyelni kell, hogy a gyökérnyak a vízből ki legyen, lehetőleg csak a gyökérzet alsó harmada lógjon bele. Előnye, hogy gyors, intenzív fejlődés érhető el igen rövid idő alatt. Hátránya, hogy a tápanyagokat folyamatosan pótolni kell, különösen melegebb napokon fennáll a rendszer berothadásának veszélye, kártevők hatványozottan nagy veszélyt jelentenek és hogy felfújt növényeket (tököket) eredményezhet. Összességében: egy jól megépített rendszer, biztonságosan és gyorsan, az oltáshoz hasonló eredményeket produkál saját gyökéren. Én magam nem próbáltam, de hazai gyűjtők közül többen is érdekes eredményeket értek el vele.
Keverék talaj: Szerves és ásvány részeket egyaránt tartalmaz. Tulajdonképp ez „A” klasszikus talaj. Ide tartoznak a készre kevert virágföldek is. Rengeteg változata ismert. Pontos összetételét mindenkinek magának kell kikísérleteznie. (Sokat segítettem, mi?) A keverék talajokra jellemző, hogy viszonylag stabilak, állandóbb közeget jelentenek, így nagy átlagban legbiztosabban használhatóak. Vagyis: ismeretlen élőhelyi adottságok mellett ebben tarthatók életben a legbiztosabban az egyes növények. Ajánlott összetétel: 95-99,9% ásványi rész, ebből 30-90% drén és 0,1-5% szerves anyag (10-50% komposzt). Élőhelyi talajként használhatóak számos bokros, leveles, intenzíven fejlődő, általában kevésbé szukkulens növénynél. Legtöbb Opuntia, Agave, Aloe, Anacampseros, dögvirágok, Crassulák, Sedumok, kritályvirágfélék közül a tagoltabb fajok stb.
Szerves talaj: 20% feletti szerves anyag tartalomnál, már szerves talajokról beszélünk. Kertészetekben használatosak tisztán elhalt növényi anyagok is. Legtipikusabb formájuk a mindenki által ismert tőzeg. Puffer és víztartó képességük többnyire igen nagy. Nehezen száradnak ki, nehezen vesznek fel vizet. Élőhelyi talajnak számítanak a legtöbb broméliafélénél, epifitáknál, mocsári és lápi növényeknél. Nem szabad elfelejteni, hogy a kapható virágföldek többsége már keverék, és még a tiszta komposzt sem tiszta szerves anyag.
Néhány példa:
| Alginit | Magas ásványi anyag tartamú harmadidőszaki moszatok és tufa iszapolódásából, vulkáni krátertavakban keletkezett kőzet. Víz hatására szétesik, levegőtlenségre hajlamos |
| Átmeneti tőzeg | Rostos és szuroktőzeg közötti, közepesen bomlott tőzegféleség |
| Avar | Lomblevelek és korhadékuk Fenyőavar pH-ja 3-5 erősen savanyú kationokban szegény Lombhullatók avarja pH 5-7 közötti gyengén savanyú kationban gazdag |
| Humolit | Oxigénmentes körülmények közt képződött gyengén bomlott szerves anyag. A sorban a tőzeg előtt áll |
| Kókuszrost | Tőzeghez hasonló, jó víztartó képességű de attól levegősebb, semleges kémhatású szerves anyag |
| Kotu | Nedves körülmények között, szerves anyagból képződött, fekete színű porszerű anyag Kotusodás folyamán a szerves anyag jelentős része elvész, az ásványi részek viszont feldúsulnak |
| Moder | Közepesen bomlott avar Egyes szklerenhimatikus (váz) elemek még felismerhetőek |
| Mohatőzeg | Főleg tőzegmoha-félékből keletkezett tőzegféleség Savanyú vagy erősen savanyú kémhatású |
| Mor | Gyengén bomlott avar Levéltöredékek egész levelek |
| Mull | Erősen bomlott avar Az egyes összetevők nem ismerhetők fel |
| Rétláptőzeg | Rét- vagy síklápokban, magasabb rendű növényekből felhalmozódott tőzegféleség Kémhatása savanyú, semleges és bázikus egyaránt lehet |
| Rostos tőzeg | Gyengén bomlott tőzeg. A növényi rostok jól felismerhetők |
| Szuroktőzeg | Erősen bomlott tőzegféleség Egynemű barna vagy fekete anyag |
| Tőzeg | Nedves levegőtlen viszonyok közt felhalmozódott, részben elbomlott szerves anyag |
1. Táblázat Szerves eredetű anyagok
Ásványi talaj: Kizárólag kőzettörmelékből, őrleményből áll. Szerves anyag tartalma 1% alatti. Különösen a durva törmelékes keverékeknek nagyon jó a vízáteresztő képességük. Megakadályozzák a deformált megnyúlásos növekedést, berothadást stb. Hátrányuk, hogy nem megfelelő kémhatás kiválasztásakor nagy valószínűséggel hazavágják a növényt. Használatuk először ködövezetek fajainál, ablakos növényeknél jelent meg. Nagyon látványosan kompakt, egészséges, sűrű formák érhetők el általuk, miközben gyakoribb locsolással a növekedés üteme sem csökken. A magas ásványi anyag tartalom miatt vagy rendszeresen át kell mosni őket, vagy csak felülről locsolhatóak. Magot is lehet rájuk vetni, de a só kiválásokra, ekkor még intenzívebben oda kell figyelni. Valamennyi erősebben szukkulens, edafikus talajokon élő fajnál ajánlom használatukat.
Mi is legyen akkor a cserépben? Módszerek, tévhitek, hibák.
„A pozsgásoknak legalább 30% drénanyagot (vízvezetőt) tartalmazó enyhén savanyú ültetőközegre van szükségük”, tartja a régi axióma. Ez persze nem igaz. Mint minden általánosítás ez is megállja a helyét, ha a nagy átlagot nézzük, de konkrét eseteknél bizony sokszor megbukik. Ennek oka a termesztett taxonok nagy és egyre nagyobb száma.
Módszerek: Sokáig ismeretlen volt a gyűjtők előtt az a környezet, amelyből szeretett, féltett növényeik származtak. Ez volt az egyik oka, hogy a nyugati világban az úgynevezett mesterséges tartás terjedt el. A másik ok az ipari jellegű kezelés volt, ami megköveteli a minél homogénebb elhelyezést. Nem lehet egy több ezres gyűjteménynél egyedre szabott keverékeket összeállítni. Ilyenkor a növények, igényeiktől függetlenül, gyakran számukra teljesen idegen közegekre kerültek rá. Mindenki által ismert pl. a (moha)tőzeg, mely egy szélsőségesen savanyú, tápanyagszegény, tartási hibákat sok fajnál nehezen toleráló környezetet teremt. Ennek ellenére, mind a mai napig igen sokan használják és érnek el vele nagyon szép eredményeket. Nálam és azt hiszem a legtöbb embernél, viszont a tőzegbe ültetett növények, már a víz puszta látványától kirothadnak. Az ilyen típusú, fizológiailag idegen talajok folyamatos stresszfaktort jelentenek az élőlénynek, így benne való életbenntartásukhoz, rendszeres mesterséges beavatkozásra van szükség. Értsd: tápoldatozni és permetezni kell. Az egyre inkább teret hódító fiziológiailag optimális tartás esetében ez jóval kisebb mértékben szükséges, vagy akár el is hagyható.
Mit is jelent ez? A növények számukra nagyon idegen környezetben is képesek növekedni. Tőzegre visszatérve: nehezen képzelhető el ennél idegenebb anyag, hiszen nem sűrűn látni pozsgást tőzeglápban? (Én mindössze egyetlen broméliafajról tudok.) Ekkor, azonban a verseny- és ellenálló képességük lecsökken. Nem állítanak elő olyan anyagokat, melyek szerepe a védekezésben van, teljes mértékben a növekedésre, szaporodásra koncentrálnak. Ezek ún. szekunder (másodlagos) anyagcseretermékek, melyek a növény primer (alapszintű) folyamatai, mint a légzés, fotoszintetizáció, során nem jönnek létre, külön energia befektetést igényelnek, így ezek az elsők melyen a növények spórolni szoktak. Magyarul: előállításuk sokba kerül, így ha nincs rá keret, nem kerülnek gyártásra. Normál esetben a növény önmaga védekezne a támadások ellen, (jobbára eredménnyel), ilyenkor azonban nekünk kell. Sajnos az ehhez szükséges szerek igen erősek, így sokan inkább magukat mérgezik velük, mint a parazitákat. Sokuk a kezdők számára beszerezhetetlen, illetve a hozzáférhető szerek hatástalanok.
A másik hasonló, élősködőkhöz kapcsolódó hátrány a tápelemek állandó felvehetősége. Hazánkban legtöbb problémát a szívókártevők jelentik. Az általuk fogyasztott táplálék (nedv), egy nitrogén szegény anyag. Az állatoknak, és különösen a kitin (N-tartalmú poliszacharid) vázú élőlényeknek nagyobb mennyiségű nitrogénre van szükségük az életfolyamataikhoz, mint a növényeknek. Ezért van az, hogy a táplálék nagy részét változatlan formában kiürítik (mézharmatàcukrozott tetűkaki). Amennyiben biztosítjuk, hogy a nitrogén a nedvkeringésben csak rövid ideig legyen jelen, azzal erősen visszavetjük a kártevőket, miközben a növény fejlődése nem csökken számottevően.
A nitrogénhez kapcsolódik még egy érdekes dolog, nevezetesen hogy ez az egyetlen tápelem, melynél az a jó, ha minél több részletben kerül kijuttatásra. Nem csak pozsgásoknál van így. Szántóföldi növényeknél 2-3, zöldségeknél 4-5 alkalom az optimális. A többi tápelemnél általában egyszerre szórják ki az éves mennyiséget, de foszfornál például több éveset is ki lehet helyezni egyszerre.
Itt jegyzem meg, hogy a növények 10-15%-os fogyasztást még maximálisan tolerálni képesek, vagyis a produkciójukban (termelésben) ennyi még nem látszik meg. Problémát mindig a tömeges elszaporodások jelentik, amik viszont a védekezni képtelen egyedeken hatványozottan gyakrabban fordulnak elő. Nálam súlyos gyapjastetű fertőzések szinte mindig azokon a növényeken jelentek meg telente, melyeket nyáron nem megfelelő közegben neveltem.
Szintén probléma, a taxonok termesztésbeli és élőhelyi „kétarcúsága”. Gyakran tapasztaljuk, hogy élőhelyi fotókon teljesen máshogy néz ki az adott növény, mint ami nekünk otthon van. Ennek szintén egyik oka lehet a talaj. A tövisek mérete, sűrűsége szintén spórolási lehetőség. Ez felfújt, csökött, „zöld” növényeket eredményez. Gondoljunk csak a bolti saláták esetére, melyek vitamin és ásványi anyag tartalma gyakorlatilag nulla. Önmagában ritkán szembetűnő ez a hiba, de ha egymás mellé teszünk két ilyen egyedet, mindjárt kiderül a turpisság. A különbség nagyjából olyan, mintha egy-egy oltott és saját gyökerén élő növény habitusát próbálnánk összehasonlítani. Különösen látványos ez pl a hajas kaktuszoknál, melyeket, ha savanyú törmelékre ültetünk számos kis bubifrizurás Tupír Timit kapunk eredményként.
A harmadik, szintén gyakori ebből fakadó probléma a túlfújódás. Azok a taxonok, melyek élőhelyükön a rövid ideig (néhány óra) rendelkezésre álló vízkészletekhez alkalmazkodtak, hosszabb (néhány napos) nedvességtartalom hatására túlszívják, túlfújják magukat, szétrepednek. Az edafikus talajokon élő növények közül sok ilyen. Mivel ezeken a talajokon a víz gyakran csak átzuhan, a pozsgások evolúciójuk során erre a kihívásra a minden áron való felvétellel válaszoltak. Ez azt eredményezte, hogy nincs szabályozó mechanizmus, nem volt rá szükség, a túlzott vízfelvétel ellen.
Ugyanez okozza a megnyúlásos növekedést. Ilyenkor a növények nem repednek, hanem abnormálisan növekednek. Jó példa erre az ablakos növények habitusa. Ha ablakos Haworthiákat savanyú törmelékre, pl. zeolitra ültetünk, azok olyanok lesznek, mint a szűzlány csecse: kicsik, kompaktak és gyönyörűek. Így készíthetünk a salátából valódi pozsgást.
Csalások, trükkök: Mi van akkor, ha az ember több módszer előnyeit is élvezni szeretné?
Talajtakarás. Két céllal használhatjuk: vagy esztétikum, vagy párolgásgátló. Néhány színes kavics jelentősen fel tud dobni egy pozsgás tálat, így legtöbben a takarást díszítő céllal próbálják használni. A baj csak az, hogy a párolgást gátló hatást nem szokás figyelembe venni. Mivel ma már szinte csak műanyag edényeket használunk, ha letakarjuk a földet valamilyen kemény kőzettel, pl. folyami kaviccsal, az olyan, mintha rátennénk az edényre a fedőt. Célnak megfelelően kell kiválasztani a felhasznált anyagot.
Amennyiben csak a kinézeten szeretnénk javítani a „tető” legyen porózus. Jól használhatóak erre a célra a kisebb nagyobb tufák, tégla, kerámia, beton, műkő stb. Még ebben az esetben is fennáll a vízvisszatartó hatás, ezért érdemes lehet a szokottnál lazább talajt használni, vagy ritkábban öntözni. A porózus kőzetek még kis mennyiségben is erős pH módosításra lehetnek képesek, így az ültető közegéhez hasonlót kell választanunk.
Tömör kőzetek, mint például a szinte csak kvarcból felépülő folyami kavicsok, jól használhatóak zúzaléktalajok teljes kiszáradásának gátlására. Mivel ezek igen lazák, nem alakulhat ki bennük még ilyenkor sem pangó víz. A takarás csak arra képes, hogy egy magasabb páratartalmat tartson fenn, így gátolva meg a gyökérzóna hirtelen és teljes kiszáradását. Használata olyanoknak javasolt, akik szeretnék a levegős törmeléktalajok előnyeit élvezni, de nem érnek rá rendszeresen öntözni, vagy egyszerűen csak lusták, feledékenyek. Agócs Gyuri szokta mindig emlegetni, hogy ő csak úgy sitty-sutty, vagy kap, vagy nem kap alapon szokott locsolni. Nála tökéletesen működik a takarás, míg másoknál egy az egyben kirothasztotta a növényt.
Rétegezés: Több különböző talajt használunk egy cserépen belül. Felső rész egy durva őrlemény. Ebben van a gyökérnyak és a gyökérzet felső negyede-harmada. Az alsó rész hagyományos talajt tartalmaz, melybe már csak hajszálgyökerek hatolnak le. Én még nem próbáltam. Hátránya lehet, hogy lehetetlenné teszi a közeg nedvességtartalmának ellenőrzését.
Kiemelés: Az előzőhöz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a növény maga itt benne sincs a talajban. Tulajdonképp a vízkultúra szárazföldi változata. A növényt rögzítjük 2-3 kő közt, vagy egy kövön, esetleg kőben és ezt helyezzük rá a talajra úgy, hogy a gyökérzet vége leérjen. Ezt régóta használják bonsai szerű, illetve kaudexes és kaudiciform növények látványos elhelyezésére. Amennyiben a pozsgás gyökerei túl rövidek, vagy kis méretű egyedet szeretnénk így elhelyezni, a követ süllyesszük be a talajba, majd a növekedésnek megfelelően, évről évre emeljünk rajta.
Tévhitek. Sajnos sikeres tapasztalt gyűjtőktől is hallok néha egy-egy akkora ökörséget, ami épp csak, hogy el nem bőgi magát. Ebből is látszik, hogy mennyire egy elhanyagolt téma ez, melyre csak rájátszik a magyar nyelvű szakirodalmak ritkasága. Ennek következménye az, hogy ha valaki leír valami marhaságot, azt sokszor átveszik mások is. Ennek oka egyszerűen az, hogy míg külföldön egy-egy vékonyabb rétegnek is több szakirodalom áll rendelkezésére, mint nálunk egy szélesebbnek. Ilyenek számos területen vannak. Terrarisztikában Pénzes úttörő magyar irodalmi munkát végzett, de ugyanakkor ő írta, hogy a kígyók csak akkor esznek, ha az előző táplálékot már kiürítették. Nem is igazán értem, akkor minek az állatra két lyuk? Egy kertészeti alapmű szerint -10 fok alatt végzett metszésnél elfagy a növény. Igazából a nyugalomban lévő növénynek semmi baja nem lesz. A kertész fog elfagyni.
Kaktuszológia területéről ezek jutottak eszembe:
A mész (karbonát) tartalom ártalmas. Ha az, mért él a taxonok jelentős része mészkövön? Alig néhány csoport van, melyről azt tartják, hogy képesek életben maradni meszes talajon (Astrophytum). Mintha Mexikó java részét, és ezzel kaktuszos élőhelyek ezreit, nem egy korall-mészkő plató alkotná. Mintha a hazai (Eurázsiai), pozsgás élőhelyek java része nem mészkövön és dolomiton lenne. A karsztosodó kőzetek adják az edafikus élőhelyek egy jelentős hányadát!
Olyan állítást is hallottam, mely szerint a hazai mészkő nagyon puha, ezért erősebben bázikusabb, mint az élőhelyi. Nem igaz, de van igazság tartalma. Bár a hazai mészkövek többnyire megfelelőek, de kevés helyen bányásszák őket és ezek közül több is igen puha. Ezek egyedüli közegnek nem, legfeljebb adalékanyagnak használhatóak. Ilyenek pl a pilisi, Eger melléki, keresztúri mészkövek. Az is gondot okozhat, hogy a dolomitot, dolomitos mészkövet is ugyanezen név alatt árulják. Az általam alkalmazott kemény, enyhén kristályos, bükki mészkő magában is tökéletes. A különbség, kis tapasztalattal, szemre is megállapítható. Amennyiben azonban nem vagyunk benne biztos mivel állunk szemben, keressünk kristályos anyagokat. Azok tuti, hogy elég kemények. (Tipp: Hazánkban több helyen árulnak őrölt márványt pl Mád, de magunk is törhetünk hulladékból.)
A savanyú bazalt. Talán az egyik leggyakoribb tévhit. Több könyvben, újságban, cikkben is leírták már ezt. A bazalt egy ERŐSEN BÁZIKUS kiömlési magmás kőzet! Ennek elterjedtsége valószínűleg az előző tévhitből fakad. Sokan tartanak jó eredménnyel bazalton növényeket, de mivel a pozsgások nem bírják a lúgos talajt, következésképp a bazalt csak savanyú lehet.
Sajnálatos tény, de szakirodalmakban is sokszor csak annyi van, hogy a talaj meszes, vulkanikus, szerves stb. A probléma az, hogy igazából nem az eredet számít, hanem a tulajdonság. Vulkanikus anyagok kémhatása a teljes skálát felöleli. Ennek megfelelően egy bazaltlakónak nem jelent nagy változást a mészkő, ezzel szemben a riolit igen.
Az öntözővíz megváltoztatja a kémhatást. Szintén bazalttal kapcsolatban olvastam, hogy bár lúgos anyag, mivel kemény, a víz kémhatása miatt enyhén savanyú közegnek számít. Ez az előző logika, kissé nyakatekert, továbbfejlesztett változata. A tömör, vizet fel nem szívó anyagok, viszonylag kis felülettel rendelkeznek, így kevésbé, ill. lassabban képesek pufferolni az őket érő kémiai behatásokat. Bár ettől a bazaltos közeg nem lesz savanyú, de valamivel eltolódhat a közeg pH-ja. Leginkább öntözés dominánsnak a sok szabad kvarcot tartalmazó gránit és homok nevezhető. Ezek talajként szélsőségesen savanyúak, ültető közegként inkább semlegesnek, enyhén savanyúnak tekinthetőek. Itt jegyzem meg, hogy mint a vízkőoldós reklámokból tudhatjuk, hazánk területének nagy részén a kemény, enyhén lúgos vizek dominálnak. Tehát az öntözés már azért sem savanyít. (Azokon a helyeken, ahol a talajvíz savanyú ált. magas fémtartalom miatt nem használható.)
A magvetés Ca-tartalma káros. Az optimális csírázás gyakran kémhatáshoz kötött, így ez nem feltétlenül igaz. Azonban van benne igazság. Nevezetesen a meszes talaj algásodásra hajlamos, a megszáradó algaréteg pedig, felpöndörödve képes felszakítani a magoncot. Ez ellen többféleképp is védekezhetünk. Amint lehet, térjünk át a felülről való locsolásra, vagy vessünk törmelékre és csak a borsónyi magoncokat vegyük ki az inkubátorból. (Kaktuszoknál a csírázásra gyakorolt hatás eléggé ismeretlen. Ezzel kapcsolatos kísérleteim eredményeit várhatóan jövőre fogom leírni.)
Eltérő klíma. Gyakori hivatkozás, hogy ezt, vagy azt az anyagot azért kell használni, mert a mi klímánkon ez egy másiknak felel meg. Így leírva elég idétlenül hangzik, de néhány példából mindjárt érthető lesz. Valóban igaz, hogy az eltérő klíma miatt más folyamatok játszódnak le hasonló körülmények között. Már említettem, hogy hazánkban (és északabbra ez még inkább így van), a kilúgzódás végeredménye egy világos, savanyú, szilícium gazdag talaj (podzol). Ugyanez a trópusokon egy alkalikus, vörös talajt eredményez (laterit/plintit).
Hasonló a helyzet a humusszal. Olvastam egy cikket, ahol Uebelmanniák esetében feszegették a közeg humusztartalmát. A szerző azt hangoztatta, hogy egyes fajok magas szerves anyag tartalmú környezetben élnek, tehát ebben gazdag ültető közeget kell használnunk. Ez így is van. Azonban ilyenkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy nálunk a lebomlást akadályozza, és így a felhalmozódást segíti, a víz többlete (anaerob viszonyok), míg náluk annak hiánya. Előbbi esetben gyengén bomlott, gyakran még formáját megőrzött nyers, szálas anyag, míg utóbbiban erősen módosult szerves ásványi humuszkolloidok keletkeznek. Tehát a tőzeg még mindig nem élőhelyi anyag. Csak homályosításként jegyzem meg, hogy Ca-, Na-, Fe-humátok stb. dominanciája esetén is humuszról beszélünk, holott ezek tulajdonságai gyökeresen eltérnek egymástól.
Ugyanez vonatkozik az agyagra. Az agyag, kolloid tulajdonságú részekből, döntően agyagásványokból épül fel. Hogy mikor melyikből, az klimatikus adottságok függvénye. És hát ugye nem mindegy, hogy alacsony duzzadó (víztároló) és kationmegkötő képességű kaolinit, vagy erősen duzzadó és közepesen nagy kationmegkötő képességű vermikulit a fő alkotó. Ráadásul a cementálódott, evaporitokban gazdag finom port, gyakran keverik az agyaggal.
Összesítve: Mivel egyes anyagok tulajdonságai, egyazon név alatt is, eltérhetnek a hazaitól, mindenkor azok alaptulajdonságait kell figyelembe vennünk.
Saját gyökéren nem, vagy nehezen tartható növények: Ez az a termesztési kategória, ami szerintem igazából nem létezik. Általában azokat a növényeket tartják nehezen tarthatónak, melyek téli növekedésűek, vagy nekik nagyon idegen talajon próbálják őket nevelni.
A közgondolkodással ellentétben a téli növekedésű nem azért növekszik télen, mert a déli féltekéről származik és ott olyankor van nyár. Nem tudom, hogy ezt ki okoskodta ki, de akkora hülyeség, hogy az már fáj. Az itt téli növekedésű fajok őshazájukban is téli növekedésűek. Egyszerűen csak náluk az esős évszak a rövid nappalos, hűvös időszakra esik, így nálunk is ősszel kezdenek el fejlődni. Kényességük egyszerűen abból fakad, hogy mi sokszor ezeket is többihez hasonlóan kezeljük. Olyan ez, mintha egy Ferocactust próbálnánk meg decemberben növekedésre bírni.
Talajnál a problémás növények többnyire az ultraszelektív közegeken élők közül kerülnek ki. Számos ilyen akad: sós, szikes gipszes talajok, szerpentinitek, dolomitok stb. A legtöbb problémás növény, fent leírtak miatt, szilícium szegény talajokhoz kötött. Gondoljunk bele, hogy ha egy szélsőségesen bázikus sziklaalapon élő növényt próbálunk savanyú homoktalajon nevelni, az olyan mintha tölgyet próbálnánk tavi fajnak eladni.
Mindenható zeolit: A zúzalékok használatának terjedésével alakult ki az a tévhit, hogy a zeolit mindenhez jó. Való igaz, hogy magas ásványi anyag tartalma miatt, lápi növények kivételével, kis mennyiségben minden növénynek adható. Mivel azonban egy erősen savanyú tufáról van szó (enyhén metamorf riolittufa), bázikus talajon élő fajok esetében, könnyen okozhat mérgezést, égést. Nagy mennyiségben használata kerülendő Sedumok, Mammillariak, Echinocereusuk, Ferocactusok, selyemkóró-félék, Euphorbiák stb. többségénél.
Hibák: Mi van akkor, ha nem találjuk el az optimumot. A talajból eredő hibák kiszűrése gyakran igen nehéz. Ennek az az oka, hogy a tünetek nem tipikusak, sok minden más is okozhatja őket, illetve, hogy késleltetve, többnyire a pihenési időszak alatt jönnek elő.
Túl durva szemcse, alacsony szerves anyag tartalom. A növény kókadt, kiszáradás jeleit hordozza, nehezen fejlődik.
Túl finom szemcse, magas szerves anyag tartalom. Gyakori berothadás, csökött, kicsi gyökérzet. Jellemző a megnyúlt, felfújt növekedés. Tipikus formája figyelhető meg ablakos növényeknél, ahol a finom és durva szemcsére ültetett növények, különböző fajnak néznek ki. Pihenési időszak alatt élősködők megjelenése valószínű.
Túl bázikus pH. Mivel a használható kemény kőzeteknél a bázikusság ritkán ér el olyan mértéket, hogy mérgező legyen, az egyetlen tünet a lassú fejlődés. Igen nehéz észrevenni.
Túl savanyú közeg. A leggyakoribb probléma. Enyhe mérgezés esetén csak a téli élősködő dömpinggel jön elő. Súlyosabbnál a tövisek megritkulnak, rövidülnek, torzulások jöhetnek létre. Tipikus hiba Mammillariák, Echinocereusok stb. esetén. Súlyos mérgezésnél, elsősorban leveles, ágas fajoknál, égés figyelhető meg. Az egyébként egészségesnek kinéző növény alulról fölfelé, majd felülről lefelé száradni, rothadni, és/vagy feketedni kezd. Más betegségektől, úgy lehet elkülöníteni, hogy általában a középső rész marad legtovább életben. Tipikus Sedumok, Crassulák, Tacitus, egyes Euphorbiák esetén.
Öntözés
Szívassunk, avagy ne? Öntözés terén két módszer ütközik egymással: a felülről történő locsolás, és az alulról történő szívatás. A kaktuszos élet egyik fele az egyiket másik a másikat használja és mindkettő esküszik, hogy az övé a jobb. Igazából egyiküknek sincs igaza, mert a „jóság” a körülményektől függ.
A szívatás előnye, hogy a cserép teljesen átnedvesedik, a vizet, tápanyagokat van idejük a növényeknek fölvenni, elegendő ritkábban alkalmazni. Nagyobb mennyiségű növény esetén sokkal kényelmesebb megoldás, egyszerűen a tálkába kell tölteni a vizet, majd a felesleget eltávolítani. Hátránya, hogy a felesleges ásványi sók felhalmozódhatnak a talajban. Ez „elsósodáshoz”, szikesedéshez vezethet, melyet jól mutat a felszínen kiülő világos, gyakran szélein rozsdás, mintájában karfiolra emlékeztető kiválás. (Ált. nem Na, hanem Ca, Mg tartalmú. Tehát csak megjelenésében emlékeztet a valódi szikre.) Gyorsabban mutatkozik meg savanyú közegnél, mivel itt mobilisabbak a sók, hamarabb vándorolnak és ülnek ki a felszínre. Az erre hajlamos növények könnyebben szétrepednek. Hosszabb száraz periódus után szoktatni kell őket, mielőtt teljes vízadagot adunk. A módszert ajánlom azoknak, akik ásványi anyagokban szegényebb talajokat használnak (homok, humusz), vizük nem túl kemény, ellenben gyűjteményük nagy. Semmiképp nem ajánlom ásványi talajokat használóknál. A só felhalmozódás elkerülése érdekében az időnkénti felülről történő átmosást érdemes elvégezni. Figyelem! Technikai szempontból, az is szívatásnak számít, ha felülről locsolunk, de a növény alatt tálka van, ahonnan a vizet visszaszívhatja.
Felülről való öntözéskor, a víz gyakran csak átszalad a közegen. Előnye a rövid vízhatás, só kimosás, gyakori locsolási lehetőség, a felfújódás, repedés, megnyúlásos növekedés kisebb esélye. Hátránya, hogy időigényesebb, gyakrabban kell ismételni, több odafigyelést kíván. Tömörebb talajoknál előfordul, hogy a víznek nincs ideje beszívódni a mélyebb részekre, hanem megtölti a cserepet és nagyrészt haszontalanul lefolyik az oldalán. Ajánlom olyanoknak, akik a laza, ásványi talajokat részesítik előnyben, vagy öntözővizük kemény. Kisebb gyűjteményekben jobban használható.
Gyakoriság: Az előbb előnyként és hátrányként is feltüntettem a gyakori locsolást. Előny, mert sok taxonnál, sokszori kis vizes locsolásnál jobb, kiegyensúlyozottabb növekedés érhető el. Hátrány, mert időigényesebb, mi pedig ugye alapvetően lusták vagyunk.
Időközök: Főleg kezdők kérdezgetik, hogy milyen időközönként locsoljanak. Sajnos erre nincs törvény, mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Nem akarom ismételgetni a jól ismert frázisokat, így csak a főbb szabályok.
A kisebb cserépben lévők, és a leveles növények nagyobb gyakoriságot igényelnek, mint a nagyobbak és a kompaktabbak.
A törmeléktalajok az extrémen gyakori locsolást is lehetővé teszik, a szerves és finomszemcsések nem. (Ne feledjük: a pozsgások leggyakoribb haláloka az agyongondozás.)
Az edafikusan száraz talajokról származók jobban szeretik a kis adagos, gyakori locsolásokat, míg a többi a nagy adagos, ritkát.
Nálam van olyan taxon, melyet nyáron naponta locsolok. Ezek kicsik és tiszta, durva törmelékben élnek. Gyors növekedésük ellenére, mégsem híznak el látványosan, mint várnánk. Értelemszerűen ugyanezt egy 30 centis Feróval nem nagyon lehetne megcsinálni.
Mivel locsoljunk. Itt két fő forrás van: talaj és esővíz. Hazánk területének nagy részén a víz kemény, semleges, enyhén bázikus kémhatású. Az Alföldön viszont savas és gyakran fémes is. Ez a talaj és csapvízre egyaránt vonatkozik. A csapvízből azonban vegyileg sok oldott anyagot (Fe, Al), már kicsapattak. Az esővíz mindig lágy, enyhén savas.
Esővíz használatát ajánlom szívatásos locsoláshoz, illetve kedvezőtlen, sós, vasas, szennyezett talajvizek esetén. Hátránya, hogy gyűjteni kell, és mivel tápanyagszegény kiegészítő tápoldatozást igényelhet.
Talajvizeket a felülről történő öntözéshez. Előnye, hogy nagy mennyiségben áll rendelkezésre, tápanyagban gazdagabb. Hátrány hogy összetétele sokszor kiegyensúlyozatlan, mérgező anyagokat tartalmazhat.
Mindkettőre igaz, hogy érdemes feldolgoztatni őket. Használjunk tó vagy akváriumvizet locsoláshoz Ezek híg trágyaoldatnak felelnek meg és kevésbé hajlamosak szélsőségekre.
| Vizek | |
| Berettyó | Magas sótartalom, szikesítő hatás |
| Duna Dráva Sió Berettyó | Meszes víz/üledék |
| Tisza Körösök Szamos Túr Rába Rábca | Savanyú víz/üledék |
Területek tulajdonságai. Konkrétumok.
Mivel a bokros, elsősorban síksági fajoknak tökéletesek az alacsony szerves anyag tartalmú homokok, ezért az itt leírtak az edafikusan száraz, sziklás típusokra vonatkoznak. Sajnos az információim az egyes területekről igencsak hiányosak, ezért a leírtak csak nagy általánosságban érvényesek, alóluk számos kivétek lehetséges.
Észak-Amerika: Élőhelyek közül a bázikus, meszes talajúak dominálnak. Az alól talán csak az arizónai homokkő kivétel, melynek pontos összetételét nem ismerem.
Ariocarpus trigonus v. elongatus – Mexikó
Közép-Amerika: Alapkőzetként a korall mészkő dominál. Ez főleg az északi részen igaz, délen, ahol a szárazabb területek azonban ritkák, ettől lehet eltérés. Mexikóra jellemző még a gipsz., mely erősen savanyú. Mészkő dominancia érvényes az öböl szigeteire is, azzal a kitétellel, hogy itt gyakoriak a kifejezetten kicsi, aggregált, egymástó erősen különböző élőhelyek.
Dél-Amerika: Az Andok miatt elsősorban a savanyú vulkáni kőzetek és szedimentek a jellemzőek. Meszes anyagok megjelenése ritka. Ez néhány esetben annyira igaz, hogy például az Amazonas medencében az esővíznek nagyobb a Ca tartalma, mint a talajnak. Érdekességet képeznek a nagyon ősi mélységi magmás eredetű platók, röghegységek (Roraima stb).
Afrika: Sajnos szinte teljesen fehér folt. Pozsgás élőhelyek egy jelentős részén valószínűsíthetőek a meszes közegek. Ez az Euphorbia élőhelyeknél szinte biztos. (Savanyú közegnél égést tapasztaltam.) A nagy elterjedésű, egyéb taxonok, azonban inkább savanyún élhetnek, ugyanis Afrikában a nagy kiterjedésű mészkő kibukkanások ritkák.
Dél-Afrika: Önálló flórabirodalom, ezért külön vettem. Nagyon sok gyűjteményi növény származik innen, mely a fajfejlődést elősegítő erőteljes élőhely fragmentációnak köszönhető. Legismertebb területek az erősen pozsgás kristályvirágfélék (Conophytum, Lithops) és ablakos Haworthiák élőhelyei. Ezek főleg lepusztult, erősen savanyú, kvarc domináns talajokon élnek. Kivételt képeznek más egyéb helyi párnaképző növények. Törpe Crassulákat eredményesen nevel Tóth Laci bazalttufán. Nálam zeoliton viszont szinte minden esetben kiégtek. Ez bázikus talajokat valószínűsíti, annak ellenére, hogy az ablakos növényekkel egy a habitusuk. Hasonlóan van a legtöbb selyemkóró-félével is. A legtöbb erősen tagolt fajt nálam megviselte a zeolit. Az erősebben pozsgás Hoodiat és Trichocaulont nem.
Madagaszkár: A meszes közegek dominálnak, de akad jó pár erősen savanyú is, elsősorban grániton. Az innen származó növények többsége különlegesség, így mindenképp érdemes utána nézni az élőhelyi adatoknak.
Eurázsia: Egyértelműen a hegységi mészkő, dolomit a domináns. Kivételt képez a mediterráneum, ahol gyakoriak a savanyú közegek. Nálam az Aeoniumoknál vált be a tiszta zeolitra- zeolit homok keverékre történő ráültetés. Látványos a hatása A. tabuliforme esetében.
A kőkereskedelemben, mint sok más területen is, általánosan elterjedt néhány gyűjtőnév használata, mely nem feltétlenül fedi a valóságot. Például minden mélységi magmás, sőt néhány esetben még az egynemű, erősen metamorf kőzeteket is gránitnak hívják. A riolittufát sokan ismerik, szemcsés összetétele miatt, homokkőnek. E miatt szükséges, hogy fel tudjuk ismerni, legalább nagyjából, hogy mit vásárolunk. Mivel ásvány-kőzethatározó kézikönyvek széles körben kaphatóak, csak néhány általános elvet tüntetek fel.
Legegyszerűbb az eset vulkanikus kőzetek esetén. Ezek egy egyszerű táblázat segítségével kikövetkeztethetőek.
4. Táblázat Magmás kőzetek általános osztályozása
Az itt jól megfigyelhető ásványok sokszor más alkalommal is segíthetnek a számunkra fontos tulajdonságok megállapításában.
| Amfibol | Piroxénektől megnyúltabb feketés-barnás-zöldes kristályok |
| Anortit | Ca[Al2Si2O8] |
| Biotit | Sötétbarna csillám Egyes homokokban gyakori |
| Gránátok | Focilabdaszerű, mállásnak ellenálló ásványok A zöld mész, vörös vas jelenlétére utal |
| Kvarc | SiO2 Világos, igen kemény többféle kristályformában előforduló anyag Szabad formában való megjelenése szinte mindig erősen savanyú kőzetre utal |
| Muszkovit | Világos, sárgás-barnás ezüstösen csillogó csillám Mállásnak ellenálló, ezért gyakori |
| Olivin | (Fe,Mg)2[SiO4] Zöldes apró kristályok Víz hatására barnásan rozsdálnak Ez bazaltnál jól megfigyelhető |
| Piroxén | Amfiboloktól zömökebb, megnyúlt, feketés-barnás sötét kristályok |
5. Táblázat Jelzés értékű ásványok
Ezek sokszor segítenek még metamorf kőzetek esetében is, de szedimentek (üledékesek) esetén sajnos gyakran nem. Mivel különböző körülmények között keletkezett anyagok mosódhatnak össze, így előfordulhat, hogy pl. magas Si tartalom párosul meszes ragasztóanyaggal. Ezek pontos összetételének megállapításához már szakértelem szükséges, így ha bizonytalanok vagyunk bennük, inkább kerüljük őket. Annyi azonban mindenképp igaz, hogy a folyami kavicsok, homokok magas kvarctartalmúak, tehát savanyúak. A lerakott homoknál már lehet eltérés. A Dunántúlon a meszes homok és lösz, a Dunán innen viszont a mészmentes a jellemző.
Ezek elérhetőségével sokaknak lehetnek problémái. Érdeklődhetünk a következő helyeken: Tüzépek, építkezések, helyi szakemberek. Kis mennyiségben olcsón juthatunk hozzá szakmunkások maradék anyagaihoz pl. sírköves, műköves, kőműves. Ők sokszor a beszerzésekben is segíthetnek. Szintén olcsón vagy ingyen szerezhetünk alapanyagot bontásokból. Cementes anyagok, beton, műkő, használhatóak meszes anyagok, tégla semleges helyett. A 19. században és a 20. elején sokszor alkalmaztak riolitot elsősorban kerítésekhez, lábazati anyagokhoz (ez újabban megint divat). Szinte bármit megtalálhatunk a temetőkben. Az itteni bontott anyagokat, főleg vidéken, gyakran nem szállítják el, hanem valamelyik sarokban deponálják. Ezekből mi is szemezgethetünk. (Mielőtt nekiesünk samuval, azért győződjünk meg róla, hogy tényleg szemét. Ha van gondnok kérdezzük meg.)
A cikk forrása: http://kaktuszkaland.hupont.hu/14/kaktusz-talajtan-folyt#ixzz3NVEIYKOb
